Üdvözöljük a Belvárosi Színház honlapján!
Belvárosi színház
Aktuális
AZ ORLAI PRODUKCIÓ BÉRLETEINEK ÉS PÁROS JEGYEINEK BEVÁLTÁSA
Az Orlai Produkció páros jegyek és bérletei kizárólag az alábbi előadásokra válthatók be a Belvárosi Színházban és a 6színben:
A nulladik perc, Kalamazoo, Tok-tok, avagy hogy pattog a kocka?, Mezítláb a parkban, A kellékes, Love Letters, Jaj, Nagyi!, Balkon kilátással, Válaszfalak, Hárman a padon, Hogy szeret a másik, Redőny, Egy apró kérés, Kaktuszvirág, Becéző szavak, Határátlépések, Second life, avagy Kétéletem, Bocs, félrement!, Párterápia, Hitted volna?, Valódi hamisítvány, A szív hídjai.
A Belvárosi Színházban és a 6színben játszott más előadásokra a bérlet és a páros jegy nem érvényes.
EXTRA AJÁNDÉKKAL KAPHATÓK A BÉRLETEK AZ ORLAI PRODUKCIÓ ELŐADÁSAIRA
A június 30-ig megvásárolt brletekhez 50%-os kedvezményes jegyvásárlásra fejogosító ajándkkupon jár.
Részletek az előadásokról és bérletvásárlás ide kattintva
ÚJ DARABBAN EGYÜTT HERNÁDI JUDIT ÉS KERN ANDRÁS
Április 16-án mutatjuk be a Kalamazoo című előadást, amelyben ismét együtt játszik a közkedvelt páros.
Mit akarnak ezek még? – kérdeztük húszévesen, ha az idősebbek szerelméről esett szó. Pedig az ember sohasem túl öreg ahhoz, hogy fiatal legyen! A remek humorú írópáros fordulatos komédiája megmutatja, milyen a romantika az élet második felvonásában.
Amikor Peg, a konzervatív madárrajongó egy ismerkedős oldalon rátalál az izgalmakat fémdetektorral kereső Irvingre, megérkezik a szerelem, első látásra. Az első randevú és a másnap reggel után a két idősödő romantikus komplikált helyzetben találja magát: a közös jövőhöz bizony még az ő korukban is fel kell nőni. Addig viszont még rengeteget lehet röhögni.
Különösen így, a Hernádi–Kern párossal!
Az előadás rendezője Sebestyén Aba, a látványt Sós Beáta tervezi, a zeneszerző Cári Tibor.
ELMARADNAK A HÁRMAN A PADON ELŐADÁSAI
A Hárman a padon 2022/2023-as évadbeli előadásai egészségügyi okok miatt elmaradnak. Az előadásra szóló jegyek visszaválthatók vagy az Orlai Produkció más előadásaira átcserélhetők.
Bár az online színház nem ér fel a személyes élménnyel, de vannak esetek, amikor a képernyő többletjelentéssel gazdagítja az előadást. Ilyenkor nem egyszerű felvételről, hanem kifejezetten a képernyőre készített adaptációról van szó. Így történt ez a Hárman a padon esetében is, amelyből egy olyan különleges verzió készült, amely nem csupán pótolja a színházi estét, de személyes közelségbe hozza a művészek játékát. Ezért engedjék meg, hogy a figyelmükbe ajánljuk a SzínházTV-n bármikor megnézhető Hárman a padon felvételt, amely itt érhető el.
Köszönjük megértésüket, és bízunk abban, hogy a következő évadban találkozunk Önökkel a Hárman a padon előadásán.
MEZÍTLÁB A PARKBAN – ROMANTIKUS KOMÉDIÁVAL INDUL AZ ÉV!
A legtöbb romantikus komédia ott ér véget, ahol a Mezítláb a parkban kezdődik: az esküvővel és a mézeshetekkel. Ám a rapszodikus hétköznapok is remek vígjátéki helyzeteket tartogatnak!
Főhőseink, Paul és Corie friss házasok, a fiú konzervatív, ambiciózus ügyvéd, a lány romantikus és igazi szabad lélek. Az első, tökéletes(nek látszó) közös lakást ő találta egy régi ház legfelső emeletén, ahol senki sem zavarhatja őket. Bár vannak hiányosságai a lakásnak – a lift, a berendezés és a fürdőkád is hiányzik, a fűtés nem működik, a tetővel pedig akad egy kis gond –, de fülig szerelmesek, alattuk New York, ami igazán romantikus életkezdetre ad lehetőséget.
Az idillbe (vagy az idill illúziójába?) azonban betoppan a mama, megjelenik egy furcsa szomszéd, aki még följebb, egy tisztázatlan helyrajzi számú lakásban él, így aztán elkezdődnek a kacagtatóan fordulatos játszmák, hogy Paul és Corie otthon érezhessék magukat közös életükben. A happy end persze nemcsak számukra garantált.
A Mezítláb a parkban-ról azt írták a Broadway-ősbemutató után, hogy „az egyik legviccesebb komédia, amit valaha színre vittek”. Az első szériában 1530-szor játszották a Baltimore Theaterben, a szerző, Neil Simon, a komédia mestere ezzel a darabbal berobbant a köztudatba, és vált hamarosan a vígjátékok királyává. A sikert mutatja, hogy néhány évvel később, 1967-ben film is készült belőle, amelyben a feleség szerepében Jane Fonda hódította meg a nézőket, az ifjú férjet pedig a színház után a vásznon is eljátszotta Robert Redford.
A film néha fel-feltűnik valamelyik klasszikusokat sugárzó televízióban, a darabot azonban rég nem láthatták a budapesti nézők. Nem véletlenül: ahhoz, hogy egy színház műsorra tűzze, egészen kivételes színészi csillagállás szükséges. Nálunk ez most létrejött.
Neil Simon ebben a darabban izgalmas, színes karaktereket mutat be. A hat napja házas fiatalokat Rohonyi Barnabás és László Lili alakítják, a mama, Mrs Banks szerepében Kerekes Éva látható, az extravagáns, titokzatos szomszédot, Victor Velascót Epres Attila játssza. A különös, ám igen vicces négyest Ficzere Béla telefonszerelője egészíti ki.
A bemutatóhoz új fordítást készített Zöldi Gergely. A Mezítláb a parkban rendezője Kocsis Gergely, aki az Orlai Produkció olyan előadásait jegyzi, mint a Balkon kilátással vagy a Becéző szavak. A díszletet Zöldy Z Gergely, a jelmezeket Pető Kata tervezi, a zenét Mátyássy Szabolcs írja.
AZ ÉVAD VÍGJÁTÉKA A BELVÁROSIBAN: TOK-TOK, AVAGY HOGY PATTOG A KOCKA?
Komédia a köbön! Egy falrengető vígjáték, amely színpadon és filmen egyaránt nagy sikereket aratott!
Vegyünk egy csapatnyi ismeretlen embert, tegyük őket egy szobába – esetünkben egy világhírű pszichiáter előszobájába –, és csukjuk rájuk az ajtót. Előbb-utóbb ki fog derülni, hogy mindegyiküknek megvan a maga szórakoztató heppje… Hőseink makacsul ragaszkodnak mentőöveikhez, melyekkel felszínen tudnak maradni a mindennapokban, és amíg várakoznak, egyik mentőöv kerül elő a másik után. Valódi akrobatika, amivel egymás mentőöveit bravúrosan kerülgetve és elkapkodva megpróbálnak igazi csapattá válni. A tét nem kicsi: megtalálják-e a játékszabályt, amellyel együtt és külön-külön is győzhetnek?
A különös karaktereket Schruff Milán, Pataki Ferenc, Ullmann Mónika, László Lili, Járó Zsuzsa, Rohonyi Barnabás és Cseh Judit kelti életre, az előadást Paczolay Béla rendezi. Bemutató november 5-én, további előadások időpontjai és jegyvásárlási lehetőség itt található.
A KELLÉKES A BELVÁROSI SZÍNHÁZBAN DEBÜTÁL
A kellékes új helyen, új energiákkal várja régi és új nézőit! 2022. október 19-től a Belvárosi Színházban játssza Kern András Eberhard Streul és Parti Nagy Lajos kellékes-revüjét.
Eberhard Streul kellékes-revüje nyomán Parti Nagy Lajos írt magyar darabot egy színházi kellékes nagy pillanatából, színházi estéjéből, amelyet Ilan Eldad, a Hat hét hat tánc és Az élet, mint olyan rendezője állított színpadra. Pazar ritmusban előadott, szívmeleg anekdoták fantasztikus művészekről, a magyar színházművészet ikonjairól, egy feledhetetlen este, Kern András jutalomjátéka várják azokat, akik megnézik a produkciót.
Bieder József előadás után teszi a dolgát, pakol az üres színpadon, s fölnézve közönséggel, méghozzá telt házzal találja magát szembe. Először megriad, nem tudja, hogy oldja meg ezt a szokatlan, már-már szürreális helyzetet, végül megdicsőül. E hajdani segédszínész, ez az örök háttérember mesélni kezd az életéről, ami a színház, s a színházról, ami az élete. Tán nem az első, de alighanem utolsó „fellépésén" minden képességét, tapasztalatát és képzeletét mozgósítva elvarázsolja, elszórakoztatja mindazokat, akiket a nézőtéren lát. „Kitűnő, mindenestül színházi alapötlet” – írta róla a kritika. Az összes magánszám, az összes produkció természetesen róla szól. Róla szól a sírás, a nevetés, az egész este Kern András előadásában. „Kern magabiztos nevettető, s elég keserű bohóc ahhoz, hogy az ironikus nosztalgia a színészi-színházi mulandóság mementója is legyen” – dicsérték a színművészt.
2008-ban volt a bemutató, azóta töretlen a Vígszínház és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésben létrehozott előadásának sikere, amely október 19-től a Belvárosi Színházban látható. Jegyvásárlás ide kattintva lehetséges.
A LOVE LETTERS VISSZATÉR A BELVÁROSI SZÍNHÁZBA
Két legendás színész és egy legendás előadás – nem túlzás a jelző az Orlai Produkciós Iroda következő, régi-új bemutatója, a Hernádi Judit és Gálffi László játszotta Love Letters (Szerelmes levelek) kapcsán. A Belvárosi Színházba október 8-án visszatérő történet nem nélkülözi a romantikát és a humort, érzelmesebb nézőink pedig egy-két könnycseppet is elmorzsolnak, ha megismerik Andy és Melissa négy évtizedet átívelő különös kapcsolatát.
Andy tízévesen írja meg első levelét egy copfos kislánynak, a kamasz Melissa mindenét odaadná Andyért. A sors elszakítja egymástól a két fiatalt, szerelmük levelekben lángol fel ismét, szakad meg, majd éled újjá. A négy évtizeden át írt sorok között két teljesen különböző egyéniség rajzolódik ki. Vajon beteljesülhet valaha ez a szerelem?
A Love Letters című kétszemélyes színdarab, A.R. Gurney romantikus levelezése az amerikai szerző egyik leggyakrabban játszott műve, amely mosolyogtató és könnyfakasztó jeleneteivel a világ számos színházában aratott már hatalmas sikert.
Az előadás Mácsai Pál egyik első rendezése volt, a különleges forma a több, mint harminc évvel ezelőtti bemutatón egyedinek számított. Hernádi Judit és Gálffi László játékával azóta nyűgözi le a nézőket, a levelezésben kibomló élettörténetek, a beteljesületlen szerelem azóta nem hagyja érinetlenül a nézők lelkét, legyenek azok hölgyek vagy urak.
Október 8-án visszatér a Love Letters (Szerelmes levelek) a Belvárosi Színházba, ahol a már teltházas premier után folyamatosan műsoron lesz, legközelebb november 19-én láthatják a nézők.
Jegyvásárlás ide kattintva lehetséges.
ÚJ PARKOLÁSI REND A BELVÁROSI SZÍNHÁZ KÖRNYÉKÉN
2022. szeptember 5. (hétfő) reggeltől átalakul az eddig megszokott budapesti közterületi parkolási rendszer.
A 2022. szeptember 5-én életbe lépő parkolási rend alapját a Fővárosi Önkormányzat döntése képezi, amely négy új, egységes díjövezetet hoz létre Budapesten. Ez azt jelenti, hogy a négy új díjövezeten belül a kerületek továbbra is több kisebb zónát hoznak létre, egységesebb tarifákkal és idősávokkal, de eltérő zónakódokkal, aszerint, hogy az adott közterület a főváros, vagy az adott önkormányzat kezelésében van-e.
A legtöbb zónában (így a Belvárosban) reggel 8:00-tól fizetni kell a parkolásért az új rendszerben, köztük számos olyan helyen, ahol eddig 8:30 volt a kezdés, így azt, aki megszokásból parkol, bírság várhatja. Az „A” jelű fizetési övezetben este 22:00-ig szükséges parkolójegyet váltani az új rendszerben – számos olyan korábbi zónában is, ahol eddig csak este 18:00-ig vagy 20:00-ig kellett fizetni. Ilyen többek között a Belváros, jó néhány hetedik és nyolcadik kerületi zóna, valamint Újlipótváros jó része.
Az új díjövezetek nagy részében ezentúl legfeljebb 3 órán át lehet majd várakozni, így számos forgalmas területen is lerövidül a maximális várakozási idő, például Újlipótvárosban, Zuglóban, vagy az V. kerületben.
VIGYÁZAT! Szeptember 5. után a megszokott zónakódok nem feltétlenül ugyanazt a területet fedik majd le, mint azelőtt, valamint emelkedik a közterületi parkolás díja.

A Belvárosi Színház kapcsolatai
A Belvárosi Színház befogadó színházi jellegéből fakadóan több produkciónak is helyszínt biztosít. Havi több, mint 15 alkalommal, a nyár kivételével, az Orlai Produkciós Iroda előadásival találkozhatnak a nézők.
Hernádi Judit, Kern András, Szabó Kimmel Tamás, Kovács Patrícia éppúgy visszatérő művészei ezeknek az előadásoknak, mint Mészáros Máté, Udvaros Dorottya, Vári Éva, Benedek Miklós vagy Balla Eszter. A teljes listát érdemes az előadásoknál elolvasni.

Terembérlés
A színház színházterme korszerű építészeti kialakításának, technikájának, kiszolgálóegységeinek és nézőterének köszönhetően egyeránt alklmas színházi előadások, kamarakoncertek, szórakoztatóműsorok, díjkiosztó-, diplomaosztó ünnepségek, sajtótájékoztatók, szakmai előadások, konferenciák, közgyűlések, műszaki konferenciák és céges partnertalálkozók tartására.
